20 ÉVES A GÚTAI KARATE
December 17-én, szombaton ünnepelte a gútai karate, fennállásának a 20. évfordulóját. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a szervezők meghívásának köszönhetően én is részt vehettem ezen a rangos eseményen.
Az ünnepség délután 5 órakor kezdődött, amin számos régi és jelenleg is aktív klubtag, szülő volt jelen a helyszínen. A estét Kiss Tibor (TAIYÓ KARATE KLUB) nyitotta meg, aki elmondta hogyan és főleg kiknek köszönhetően honosodott meg ez a sport a városunkban (megj. természetesen mindezt Tibis humorral megspékelve 😀 ) A többi, ettől a pillanattól fogva már történelem. A számos siker, kitartó munkájukat és elhivatottságukat igazolja. Ezt követően Samu István (CORVIN HE)mondott pár gondolatot, amit egy ünnepélyes bejelentés követett. A két karate egyesület újra egy klubként, egy családot alkotva folytatja az útját. Saját véleményem szerint is ez a helyes út. Közös erővel még szebb sikereket fognak elérni, ebben biztos vagyok.
A klub történetének bemutatása után (Bagita Monika és Forró Réka Dorina), a klub meghatározó versenyzői,edzői és segítői emlékplakettet vehettek át. Nekem is jutott egy ilyen, ami nagy büszkeséggel tölt el. 🙂
A nagyon jó hangulatban telt estén látszott, érezhető volt, hogy egy igazi nagy család ünnepel együtt.
Ahogy a helyszínen, itt is szeretném megköszönni a gútai karate edzőinek és vezetőinek a sport és ifjúságnevelés területén elvégzett munkájukat. Továbbá köszönöm, hogy a városi sportrendezvényekbe aktívan bekapcsolódnak és hogy a sportolás népszerűsítése nem feladat, hanem küldetés számunkra. További sok sikert kívánok a klubnak és bízom benne hogy a jövőben még nagyon sok bajnokot fognak kinevelni!
Kárpáty Ernő
P.S.: Egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek! 🙂