Választások 2014

Új Látószög 2014

A helloGúta a tettek ifjoncainak gyűjtőszervezete, mely 2010-ben kezdte el maga köré gyűjteni az öntevékeny, nyitott gondolkodású, tettre kész fiatalokat. Szeretnénk maradandó, pozitív változásokat hozni ebbe a közösségbe. Részt venni a közös jövő építésében önkormányzati szinten is. Aki szereti Gútát, mindenki helloGútás egy kicsit.

2014-es önkormányzati választási programunk azért kapta az “új látószög” nevet, mert egy forradalmi, eddig még nem látott dolgot tűzött ki küldetésül. A legnehezebb, ugyanakkor a legfontosabb feladatot állítottuk magunk elé: a szemléletváltást. Amíg nem gondolkodunk közösségben, nem tudatosítjuk, hogy felelősséggel tartozunk közös dolgaink iránt addig irány nélküli város leszünk, egy mindinkább élhetetlenebb közegben.

EGON

A megoldás egy közösségi alapú stratégiai tervezés ‒ konszenzusépítő módszer, amely támogatja, hogy az érintettek közösen fogalmazzák meg, milyen jövőképet képzelnek el közösségük és városuk számára. Az unió néhány országában nagy hagyományokkal rendelkező, ‒ a volt szocialista blokk tagállamaiban és néhány dél-európai országban, igencsak gyerekcipőben járó ‒ tervezési megközelítés egy demokratikus elveken nyugvó tervezési metódust takar. Ennek a hosszú útnak az első lépése a közösségfejlesztés.

A közösség tanítása, képessé tétele a jövő közös átgondolására, a gútaiak elköteleződésének és cselekvőképességének növelése a helyi ügyek iránt. Ez hosszútávon Gúta boldogabb jövőjének kulcsa!

Ezen kívül a következő témákat tartjuk még fontosnak:

0. Munkanélküliség

Kiemelt, mondhatjuk nulladik témánk! Tudjuk, hogy ez a legáltalánosabb, legnagyobb problémát jelentő kérdés és nem szabad szó nélkül elmennünk mellette. Olyan kérdés ez, amelyet az EU és a szlovák kormány sem tud megoldani már jó ideje. Naivnak tűnnénk, ha azt állítanánk, hogy mi, hét gútai fiatal megoldjuk… mert ezt kell ígérni, mert kampány van. Véleményünk szerint a városnak mihamarabb alkalmaznia kell egy kiváló régiófejlesztési szakembert, valamint létre kell hozni egy külön bizottságot, amelynek feladata a kiút keresése lenne. Ez a hét fiatal addig is annyit tesz hozzá a munkanélküliség elleni harchoz, hogy 2014-ben több mint 50 embernek biztosít mindennapi munkát Gútán.

1. Átlátható közigazgatás

Közösségfejlesztés, közösségi tervezés és közösségi felelősségvállalás. Kommunikációfejlesztés, városi honlap és egyéb kommunikációs csatornák modernizálása.

2. Ahol élni jó

Városfejlesztés, hosszú távú tervek (vízió, elemzés, célok, kivitelezés). Parkolás racionalizálása az egész városban, játszóterek fejlesztése, belvárosi arckép egységesítése.

3. “Emberi erőforrás” a közigazgatásban

Visszacsatolás, teljesítményhatékonyság, felelősség és visszacsatolás a közügyekben, hivatali folyamatokban. Információs és PR-kommunikációs osztály kialakítása a hivatalon belül a meglévő dolgozók segítségével.

4. Energia és erőforrás gazdálkodás

Hő gazdálkodás racionalizálása, középületek és városi társas házak gazdálkodásának javítása. Megújuló és saját bioenergia források beépítése.

5. Egy mindenkiért, mindenki egyért

Kis- és középvállalkozások fejlődésének támogatása. Pályázati szaktanácsadás, mely nemcsak a várost viszi előre de a kis és középvállalkozásokat is informálja aktuális pályázatokról és annak feltételeiről.

6. Gútai kulturális reneszánsz

Helyi kulturális értékek ápolása és a helyi tudás feltárása. A gútai vásár arculatának átértelmezése. “Gútaikum”, a pünkösdi sortánc! Kulturális ősz, a gútai napok attraktivitásának és elérhetőségének növelése. A városi könyvtár és Gúta TV fejlesztése az igények szerint. Támogatási rendszer átalakítása, szakértő és kreatív bizottságot!

7. Neveljünk bajnokokat

Az óvodáktól az érettségiig, egységes irány mentén az “utánpótlás” tudatos alakítása. Utánpótlásképzés az egyes sportágakban, közösen! Sportosztály, később sportiskola támogatási rendszerének kidolgozása. Evezős és csónak klub létrehozása, használjuk ki vizeinket.

8. Valódi plusz

Hosszú távú bevételnövelés a költségvetésben. Az idegenforgalom fejlesztése, kezdetben a meglévőt fejleszteni majd új lehetőségeket kiaknázni. Már 2015 tavaszán elindítani a “Biciklizz el Gútára”- turistacsalogató kampányt. Diák és turistaszálló kialakítása. Amiről szüleink is beszéltek, talán gyermekeink megélik.

9. Tartós megtakarítás

Kiadáscsökkentés a költségvetésben! A városi közvilágítás rekonstrukciója. Humánerőforrások ésszerű kihasználása. Rövidtávon megtérülő tartós kiadáscsökkentő lépések alkalmazása a közigazgatás minden területén.

10. Vagyon és közbiztonság

Gyalogos járőrözés fokozása a városi rendőrségnél. A központi védelmi rendszer (PCO) és kamerarendszer korszerűsítése és ésszerűsítése. Ingyenes önvédelmi kurzusok szervezése. A városi és állami rendőrség hatékony együttműködése! Roma migráció és népesség regisztrálása.

11. Környezetvédelem

Hulladékgazdálkodás átértékelése, kedvezményrendszer hasznos kihasználhatóságának biztosítása. A szeparációs udvar modernizálása. Szennyvíztisztító rendszer megépítése. Lakossági öko-séták szervezése. Táj jellegű növények telepítése.

12. Szociális szféra

Városi bérlakások építése a déli zónában. Támogatások, pályázatok kiaknázása az egészségügy és szociális szolgáltatások terén. “Szociális munkás” projekt újraindítása a Dankó Pista telep bevonásával. Drog prevenció, folyamatos kampány a diákok körében. Akadálymentesítés a belvárosban és a középületeknél.

+1 helloGúta ösztöndíj és szociális alapítvány létrehozása!

  • Tibi
  • Richi
  • Ati
  • Erno
  • Tomi
  • Szili

Forró Tibor

A nyári napfordulón 1984-ben születtem, akkor, amikor a leghosszabb a nappal. Édesanyám, Madarász Adrianna, ápoló, édesapám Forró Tibor kőművesként dolgozott. Tőlük kétkezi és szellemi munkát egyaránt becsülettel láttam végezni, innét eredeztethető vonzódásom e dolgok iránt. Hosszú ideje boldog párkapcsolatban élek

Gútán, ahol párommal közösen álmodva tervezzük a jövőnket. A gútai Palkovich Viktor utcai magyar alapiskolába (öregiskola, ma II. Rákóczi F. AI) jártam, majd az egyházi gimnáziumban érettségiztem. Nyolc éves pozsonyi
tanulmányaim során két diplomát szereztem stratégiai menedzsment és kibernetika-ipari automatizáció szakon. Ezt követően hat évig a gútai IDTech Kft.-nél üzletkötőként dolgoztam, itt még a mai napig közös projekteink vannak.

Új kihívásokat keresvén, mára már saját vállalkozásunkat fejlesztjük Kovács Adrián barátommal. Sporttevékenységemet leginkább a kosárlabda teszi ki, a BC Knives kosárlabda klubot többedmagammal 2009-ben alapítottuk, azóta elnöki tisztségben vagyok. Egy évre rá már a hellóGúta mozgalom tevékeny alapítójaként folyamatosan a
ettre kész és önzetlen embereket gyűjtve szervezünk különféle akciókat. Közigazgatási tapasztalataimat 2010-től a gútai önkormányzat képviselőjeként és a városi tanács tagjaként szereztem. Szakmai tudásomat a városfejlesztési bizottságban kamatoztathattam illetve a szlovák alapiskola tanácsában is tevékenykedtem.

Többekközt a testületben megszerzett négy éves tapasztalataim alapján állt össze az “Új látószög” elnevezésű programunk, amelyben a várost érintő és előrevivő elképzeléseket építettük bele. Hiszem, hogy mindezen elképzeléseket sikerült átvinni a gyakorlatba és elszántan, közösen (!) egy méltán szerethető és élhető várost alkothatunk! Ehhez azonban a szavazatukra lesz szükségünk. Kérem, tiszteljenek meg vele november 15-én, hogy továbbra is Önökért, Értetek és Gútáért kiállva végezhessem munkámat!

Köszönöm mindenkinek!

KISS RICHÁRD

Kiss Richárd vagyok 33 éves gútai lakos. Hét évig szüleimmel Nagyszigeten éltünk. Édesapám festő és mázoló, édesanyám varrónőként tevékenykedik mióta megszülettem. Mellékes bevételként 18 évig földműveléssel is foglalkoztunk. Mikor megszületett a testvérem, Gútára költöztünk, immár 26 éve. Öt évig a gútai, mostani Corvin Mátyás alapiskolában ( új iskola ) kezdtem tanulmányaimat, majd az újonnan alapuló gútai 8 osztályos Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium második ( alapító ) osztályában folytattam tanulmányaimat, amit egy érettségivel fejeztem be. Ez alatt az időszak alatt számos tevékenységben vettem részt. Nyolc évig a gútai Judo klub tagja voltam, és vagyok újra ma is. Hét évig néptáncoltam és erősítettem a gútai sortáncosokat. Számos iskolai versenyen vettem részt eredményesen, mint például foci , kézilabda, hittan verseny.
Az középiskola befejezése után jelentkeztem a Pozsonyi Komensky Egyetem, testnevelés szakára, ahova nem sikerült felvételt nyernem egy baleset miatt. Ezután döntöttem úgy, hogy belevetem magam a nagybetűs életbe, és elmentem dolgozni a ma is működő Kromberg Schubert kábelgyárba. Egy év munka után bevonultam a Szlovák hadsereg belügyminisztériumi alakulatához, és letöltöttem az akkor még kötelező katonai szolgálatot. Egy újabb év gyári munka után kimentem Izraelbe a magasabb kereseti lehetőség végett. Itt szintén egy évet töltöttem felszolgálóként, és ugyanezt folytattam évekig a Princess Cruises hajós vállalatnál, amely során bejártam a fél világot, megismertem rengeteg kultúrát és megtanultam az angol nyelvet. A hajó után másfél évig Angliába dolgoztam, és éltem a párommal, ahol étterem menedzserként majd magánsofőrként dolgoztam. Ekkor jött a döntés, hogy haza akarok jönni Gútára és itt szeretnék élni a családommal és a barátaimmal.
Hat és fél éve dogozom értékesítési vezetőként otthonról ( home office ) a Horst Klaes GmbH világelső német vállalatnak, mely szoftvermegoldásokkal foglalkozik ablakgyártó cégek számára.
Három éve a hellóGúta polgári társulás tagja vagyok, és ahogy társaim, én is aktívan részt veszek abban tevékenységben, amit közös erővel és összefogással szervezünk.
Két éve megszületett a kisfiam, akit együtt nevelünk párommal. Az a célom hogy olyan városban nőjön fel, ahol az emberek többsége jól érzi magát. Ne kelljen a fiataloknak külföldre menni, találják meg lehetőségeiket Gútán.
Ezért kérem, hogy jöjjön el szavazni, és szavazzon a hellóGúta 7 képviselőjére, mert csak közös összefogással érhetjük el céljainkat!

Előre is köszönöm!

KOVÁCS ADRIÁN

1982-ben születtem Komáromban. Édesanyám, Kovács Márta (született Kis) gyártósori összeszerelő, édesapám Kovács Ferenc, autószerelő volt. Feleségem, Hajni (szül. Bezúr) nővérként dolgozott a Pozsonyi Egyetemi Kórház belgyógyászati osztályán. Büszkén jelenthetem ki, hogy boldog és szép családom van. Két kisgyermekünk van, Enikő (4) és Levente (2).

Gútán a Palkovich utcai alapiskolába jártam, majd Komáromban a mezőgazdasági középiskolában folytattam tanulmányaimat, illetve további két év felépítményi az ipari középiskolában. Kötelező sorkatonai szolgálatomat Komáromban, egy üzemanyagtöltő állomáson töltöttem, majd hajtott a kalandvágy, így kerültem Dániába. Az ottani egységes nemzettudat és tolerancia, a másik felkarolása a mai napig lenyűgöz és meghatározó számomra.

Hazaérkezvén Forgács Attila barátom vállalkozásában „pihentem” fél évet, majd egy őrző-védő cégnél helyezkedtem el, az ehhez szükséges szakvizsga letétele után. Számos helyen kipróbáltam magam. Voltam biztosítási üzletkötő, aztán a dél-komáromi Nokia Kft-nél kezdetben gyártósori operátorként, majd árumozgatóként, aztán SAP koordinátorként (tulajdonképpen terveztük/ütemeztük a termelést) dolgoztam. Majd vállalkozni kezdtem, kölcsönnel, mint sokan.
Naszvadon nyitottam egy számítástechnikai üzletet, amelyhez egy online webáruház is tartozott, valamint Gútán személyszállítással foglalkoztunk. Itt Forró Tibor félállású alkalmazottként segített vállalkozásomban. Később elkezdett érdekelni a város történelme, gyűjtöttem az elérhető anyagokat, így jött létre a villagutta.sk oldal. A város történelmének megismerése mellett a sport, és újonnan a csillagászat szerez örömet, illetve imádok fotózni. 2014 első negyedévében többen úgy gondoltuk, hogy elindítjuk a hello Astro – amatőr csillagászati egyesületet, amelyben elnöki tisztségben funkcionálok. Az eddig megvalósult akcióinkon értékes tapasztalatcserélt folytattunk a csillagászat, az éjszakai fotózás és az asztrofotózás terén. Örömmel fogadtuk az iskolák meghívását, és tartottunk előadást. Révbe értem! Fontosnak tartom a folyamatos önképzést. Naprakésznek és tettre késznek kell lennünk. A hello Gúta mozgalmunkat szívügyként kezelem. Példamutatással, tagtoborzás nélkül bővülünk, és mindannyian tevékenyek vagyunk a közösségért kifejtett aktivitásban. Több mint ötven munkahelyet létesítettünk a városban. A sport és kultúra terén kiváltott tevékenységünkkel több ezer embert mozgattunk meg.

Az életben folyamatosan új és új kihívásokat kerestem. A mai rohanó világ diktálta materiális egzisztencia megteremtése helyett, sokkal fontosabbnak gondolom a lelki egzisztencia megteremtését és megtartását. Úgy gondolom, hogy ez a sikeres és boldog élet titka.

Most a választásokra készülve mottónk az „Új Látószög”. Kiállunk érted, Te is állj ki magadért. Kérem, szavazzanak a gútai fiatalokra.

FORGÁCS ATTILA

Forgács Attila vagyok, a helloGúta alapító tagja, egy tettre kész fiatal a civil szférából. Harminc éve Gútán élek, már a dédnagyapám is gútai volt! Tanulmányaimat a gútai Corvin Mátyás iskolában kezdtem, Komáromban a középfokú gépészeti szaktanintézetben érettségiztem, majd a Tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának, később a Nyugat-Magyarországi Egyetemnek voltam a hallgatója, idén politológia és közigazgatás szakra jelentkeztem a Danubius főiskolára. Jelenleg a Komáromi Jókai Színház
turnémenedzsereként dolgozom.

2011-ben barátaimmal megalapítottuk a jelenleg is aktívan működő Contendo MMA harcművészeti klubot, melynek elnöke funkcióját töltöm be. Lokálpatriótaként gondolkodom és ez jellemzi hétköznapjaimat is. Minden erőmmel és tudásommal azon vagyok, hogy szülővárosom egy élhető és erős regionális központtá váljon. Gúta nevének visszaállítását kezdeményező csoport tagja voltam 2012-ben. A kultúra és kulturális örökség bizottságában dolgozom már négy éve. Sikerként könyvelem el, hogy javaslatomra kidolgozták Gúta városának kulturális stratégiáját, amely dokumentum jelentősen befolyásolja a kulturális élet értékközpontú és terv szerű fellendítését.
Ezen kívül Forró Tibor barátom képviselői munkáját segítettem az elmúlt ciklusban, sokat tanultam ez idő alatt városunk működéséről. Megedződtünk és erősebbek lettünk, ismerjük a jéghegy víz alatti részét is.
A helloGúta az elmúlt évek alatt a gútai közélet mozgatórugójává vált. Számtalan sport, jótékonysági, környezetvédelmi és kulturális eseményt tudhatunk magunk mögött, mint pl. a DGSprint,Föld napja, helloKopter,Slam Poetry, Életatlasz, az idén 10 éves HipHopFelvidék és még sorolhatnám.

Folyamatosan és sikeresen pályázunk, szervezünk, tervezünk. Munkánkat mindig az igényesség és közösségi példamutatás jellemzi.
Ezt tudod te is, hiszen ismerjük egymást!
Ezért nyugodt lelkiismerettel ajánlom magamat és a helloGúta képviselőjelöltjeit!

Mi kiállunk érted, de te is állj ki magadért, menj el szavazni és szavazz ránk november 15-én!

Köszönöm!

KÁRPÁTY ERNŐ

Sportvezető, sportoló helloGúta tag, tenni akaró fiatal.

Születésemtől kezdve azaz, 26 éve Gútán lakom. Minden ehhez a városhoz köt, jövőmet is csak itt tudom, tudtam elképzelni.
Tanulmányaimat a gútai II. Rákóczi Ferenc alapiskola után a komáromi Selye János Gimnáziumban folytattam, ahol sikeresen leérettségiztem. Ezt követően, egy év kihagyás után jelentkeztem a Selye János egyetemre, ahol diplomát szereztem vállalkozás és menedzsment szakon. Immár 7 éve az egyik mobilszolgáltatónál dolgozom, mint üzleti képviselő.
Gyerekkorom óta nagyon közeli kapcsolatban állok a sporttal. Mindössze 10 éves voltam, amikor beiratkoztam a helyi cselgáncs klub edzéseire. Igazi szerelem volt első látásra! Sportkarrierem során számos országos és nemzetközi sikerben volt részem. A sportnak köszönhetően megtanultam, hogy a sikerért, az eredményekért keményen meg kell dolgozni, és hogy folyamatosan céljaink megvalósítása kell lebegjen a szemünk előtt. Az aktív sportolás mellett folyamatos érdeklődéssel követtem a gútai cselgáncsklub működését, jövőjét a szívemen
viselem. Tenni akarásomnak köszönhetően először bekerültem az egyesület vezetőségébe, és idén pedig megválasztottak a klub elnökévé. Nagy megtiszteltetés, hogy a 40 éves múlttal rendelkező judo klub vezetője lehetek.
A helloGúta tagságom 4 évvel ezelőtt kezdődött. Egy olyan csapatba kerültem, ahol mindenkinek, hasonlóan mint nekem, nagyon fontos a közösségi feladatvállalás és városunk jövője. Számos rendezvényt, eseményt valósítottunk meg együtt, amivel új színt vittünk a helyi sport és kulturális életbe.
Közösségi munkámat és tenni akarásomat egy magasabb szintre szeretném emelni, egy jobb, szebb, élhetőbb Gútáért. Ehhez szeretném kérni az önök segítségét! Szavazzanak rám és a helloGúta képviselőjelöltjeire!
Mi kiállunk érted, te is állj ki magadért!

ANGYAL TAMÁS

Engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzam. Angyal Tamásnak hívnak, 27 éves vagyok, vállalkozó, a hellóGúta polgári társulás aktív tagja. A mai nevén Corvin Mátyás Alapiskolába jártam 9 évet, melyet eddigi életem legjobb 9 évének tartok, mert itt sajátítottam el tudásom alapjait, itt találkoztam legjobb barátaimmal, itt nőttem fel. Kívánom, hogy leendő gyermekeimnek is olyan boldog, önfeledt gyermekkora legyen, mint nekem volt. Ehhez nagyban hozzájárultak szüleim is, Angyal Terézia és György. Alapiskola után a komáromi Ipari Szakközépiskola gépészeti szakára jártam. Technikai beállítottságomból kifolyólag könnyedén elvégeztem a 4 évet, végül mégsem gépészeti szakma mellett tettem le a voksomat. Tanáraim is hamar észrevették, átlagon felül értek az informatikához, ezért gyakran bízták rám az iskola számítógépes rendszerének javítását, karbantartását. Érettségi után nem volt kérdéses, hogy az informatika területén szerettem volna elhelyezkedni.
Sikerült is rögtön állást kapnom Gútán az egyik számítástechnikai kiskereskedésben. Gyermekkori hobbim hivatásommá vált. Egy évvel később már a gútai városi hivatal rendszergazdája voltam, mely pozíciót másfél évig töltöttem be. Itt ismerkedtem meg közelebbről a városi közigazgatással. Közben barátommal Keszeli Ákossal megnyitottam saját cégemet, számítástechnikai boltomat. Ami a sok befektetett időnek és energiának hála két évvel később már a város legnagyobb PC üzletévé nőtte ki magát. Itt nem álltunk meg, ma már két kis- és nagykereskedést is üzemeltetünk barátaimmal, és közel 20 embert foglalkoztatunk. Bár még fiatal vagyok, sok emberért tartozom felelősséggel. Gyorsan fel kellett nőnöm egy cégvezetői poszthoz, mely úgy érzem sikerült. Cégünk szlogenje a „Megoldjuk” hozzáállásomat is tükrözi, az emberek bizalommal fordulnak hozzám, ha segítségre van szükségük. Ezt a tenni akarást és lendületet szeretném kamatoztatni a közjó érdekében is. 2013-tól vagyok a helloGúta tagja, Forró Tibi megkeresésére csatlakoztam a társuláshoz. Úgy érzem ebben a csapatban megtaláltam, amit kerestem, mivel közösek az érdekeink.
Bár modern gondolkodású embernek tartom magam, fontosnak tartom a régi szokásokat, hagyományokat is. Ugyanígy fontosnak tartom a folyamatos önfejlesztést: sokat olvasok és járok tréningekre, előadásokra. Szívesen tanulok meg új dolgokat, nem félek a kihívásoktól. Közel hét éve élek boldog párkapcsolatban barátnőmmel. Ha úgy érzi, méltó vagyok rá, kérem szavazzon rám és barátaimra az önkormányzati választásokon! „Mi kiállunk érted, Te is állj ki magadért!” Köszönöm

MAROSI SZILÁRD

1979-ban születtem Komáromban. Édesanyám, Marosi Mária, édesapám Marosi István. Tanulmányaimat Gútán folytattam. A kötelező sorkatonaság letöltése után számtalan módon és formában próbáltam talpon maradni. Soha nem riadtam vissza a kétkezi munkától…voltam asztalos, kőműves, ács, pizzafutár, festő, vállalkoztam…
Aztán 1993-ban a szüleim létre hozták az UNITEL s.r.o. céget. Mint családtag, természetesen én is részt vettem az üzletben, aminek a vezetését 2006-ban átvettem édesapámtól. Belső késztetést éreztem tovább irányítani a céget, hiszen édesapám rengeteget dolgozott érte és fejlesztette. Hosszú ideig tartott ismét, hogy zöld ágra vergődjünk, de azért megérte és ma már büszkén kijelenthetem, hogy a tágabb régió legnagyobb ilyen profillal rendelkező vállalata vagyunk . Az elején csupán különböző földmunkákkal foglalkoztunk, de rövid időn belül kiterjesztettük a szolgáltatásainkat. Számtalan távközlési rendszert telepítettünk. Négy éve elkezdtük az INTERNET szolgáltatást, amit nem sokkal később bővítettünk digitális TV-vel. Mára már egy számítógépes üzletnek is a tulajdonosa vagyok. Mindez köszönhető annak is, hogy egy nagyon jó csapatot sikerült magam köré gyűjtenem. Azt vallom, hogy az elégedett ügyfél mindig jó ajánlólevél.
Pont ilyen hatékony, mindenre elszánt csapatot láttam a helloGúta tagjaiban is. Először minden erőmmel és lehetőségeimhez mérten támogattam munkájukat, majd úgy éreztem köztük van a helyem. Ugyanazt vallották és vallják ma is, ami az én mottóm is: Hogy nincs lehetetlen! Szeretnék tenni a városomért, mert úgy érzem nem minden működik igazán hatékonyan, pedig minden feltétel adott. Meg kell ragadni minden lehetőséget, amiből a város profitálhat. Igyekszem mindent megtenni a közösségért, amiben élek, ami csak Tőlem telik. Amit ígérni tudok, hogy amiben csak egy pici esélyt látok, hogy megoldható és jobbá tehető Gútán, azért mindent megteszek, hogy megoldást találjunk rá. Szeretném, ha felismerné mindenki, hogy számtalan lehetőség van ebben a városban és régióban, csak a mérlegelést, gondolkodást, vitákat a tettek és eredmények váltanák fel.
Kérem szavazzanak a tenni akarásra és az eredményekre! Ha bizalmat szavaznak nekem és a helloGútának, mi kiállunk Önökért, Értetek!