Partnerekre talál a gútai sport!
Tegnapelőtt immár 4. alkalommal ült össze ebben az évben a Gúta város önkormányzata mellett működő sport és ifjúságnevelés bizottság. / továbbiakban csak sportbizottság/. A tegnapi esemény különlegessége az volt, hogy a gútai és a komáromi sportbizottság egy közös gyűlést, tárgyalást hívott össze. Mielőtt beszámolnék magáról a tárgyalásról pár sort írjak arról, hogy minek apropóján került erre sor.
Mindig is fontosnak tartottam az összefogást és a tapasztalatcserét. Amikor a városi sportbizottság élére kerültem, arra a következtetésre jutottam, hogy ha előre szeretnénk lépni, ahhoz bizonyos területeken ki kell lépnünk saját komfortzónánkból, nyitnunk kell az új dolgok fele. Ahhoz, hogy megfelelő döntéseket tudjunk hozni kellő mennyiségű információkra van szükségünk.
Az első ilyen gondolatom az volt, hogy itt van tolunk 20 km-re egy nagyobb város, nézzük meg, hogy működik ott a sportélet. Ipóth Szilárddal (komáromi sportbizottság alelnöke) egy találkozón elbeszélgettünk a Komárom és Gúta sportéletéről. Ekkor mindketten megegyeztünk abban, hogy a két bizottság megoszthatná tapasztalatait egymással. Így indult el a folyamat, amelynek az első eredménye a tegnapi találkozó volt. Ezúton szeretném megköszönni Szilárdnak a konstruktív hozzáállást és hogy megszervezte a tegnapi találkozót.
A találkozó a Panoráma hotelban volt, délután 3 órai kezdettel. A részünkről Decsi Attila, Gőgh Mihály, Tóth Péter, Papáček Péter, Kürti Márta és jómagam voltunk jelen. Az ülést Konštantin Glič, a bizottság elnöke vezette. Jelenlétével megtisztelt bennünket Stubendek László, Komárom város polgármestere. Már rövid idő után egyértelmű volt, hogy a beszélgetés rendkívül építő jellegű, sok hasznos tapasztalatot tudunk megosztani egymással. A beszélgetés során pár témát érintettünk, mint pl. sporttámogatások, legjobb sportolók kiértékelése, városi sportrendezvények, sporteredmények stb.
Javaslatom az volt, hogy a két város fűzze szorosabbra az együttműködést a sport területén. Összeköt minket a Vág és a kerékpárút, mindkettő jó alap a közös sporteseményekre. (megj. javaslatommal mindenki egyetértett 🙂 ) Elhangzott többünktől hogy a régiónkban szükség volna erős sportközpontra, olyan iskolákra, ahol sport specializációs osztályokba járhatnak a sportoló diákok. Ezek mind alappillérei lehetnek egy NEVELJÜNK BAJNOKOKAT nevű projektnek.
Bízom benne, hogy a tegnapi találkozó egy hosszútávú együttműködés kezdete. Megegyeztünk abban, hogy ősszel ismét szervezünk egy közös bizottsági gyűlést és a helyszín Gúta lesz. 🙂
Kárpáty Ernő