MsZ napló: helloKarácsony 2016
December 5-ére hívta össze a polgármester az idei utolsó testületi ülést. Az aktuális választási ciklus felénél járunk, a mai a 27. ülés. A nagyterem ünnepi díszben, készen a jövő évi költségvetés megtárgyalására. De előbb a város vezetése és a testület kifejezi háláját azoknak akik a város hírnevét öregbítették idén, illetve emberségükről tettek tanulságot. Farkas Attila “Junior” zongaraművész előadásásval, bemutatkozásával kezdődik a mai ülés:
Majd Vermes István és Balázs kapta meg a város és a testület elismerését a lovasíjjászatban elért eredményeikért. Megnéztünk egy rövid összevágást is a kirgizisztáni Nomád világjátékokról, ahol Balázs 3. és Pista 1. lett. Majd a teremkerékpáros hölgyek és Szabó Ferenc következett.
Egy rövid szünet után futunk neki a mai pontjainknak. A legelején az interpellációk kiértékelésével és a polgármester számol be a “történésekről”. Itt szerzünk tudomást többek közt arról is, hogy a Déli zónában érdekelt csehországi vállalkozó is jelentekezett és készíti a terveket a város számára. A telek megvétel helyett egy sportcsarnokot kínál majd fel. Kíváncsian várjuk..
A következő pontban a főellneőr számol be a szlovák iskolában végzett ellenőrzésről. Az előző testületen derült ki, hogy költségvetési hiány alakult ki, és nem tudtuk hogyan, miért, de még azt sem hogy pontosan milyen összeg. Most kiderül hogy pontosan 11.214€ hiányzik, amit a főellenőr javasol célirányos dotációval kifedni. Madarász Robi az iskolaügyi bizottság elnöke szerint: törvényszegés nem történt, az egész év során kreditpótlékokból, bérosztályok változása miatt alakult ki ez a hiány. Németh Iveta elmondja, hogy minden tanárnak joga van továbbképzésre, így ezta lehetőséget meg kell hagynia minden pedagógus számára a fenntartónak és az igazgatónak is. Ez befolyásolja a kreditpótlékokat, így a költségvetést is érinti. Ez igaz, de mint Robi kifejtette ezt is az éves tervben kell taglalni az adott intézménynél. Épp ezért kértük, hogy az iskolai intézményeink költségvetés terveihez a főellenőr adjon nekünk jelentést, hogy minden törvényi változást figyelembe véve összhangban van-e a tervezet a valós legisztlatívákkal. Jó volna tudni ha valami nem stimt, előre, nem év végén mint ez esetben. Most ha nem lenne pénzünk akkor megint az iskolaügyi csomagban toli-toliznánk, valamelyik intézményünk kárára, hogy a hiányt kifedjük. Szerencsére most ilyen gond nincs, egyenlőre…
Következik a város idei költségvetésének a módosítása. Orem Klári, a pénzügyi osztály vezetője terjeszti be az anyagot. Pár változás történik így év végével, a részesedési adóból származó vevételeink jobban alakultak, Komensky suli részére bedolgozásra kerül a mostani célirányos kifizetés. Így a 2016-os költségvetésünk végleges összege: 7.404.575 €. Ennyiből gazdálkodtunk idén. Csak a miheztartás végett, a 2011-es költségvetésünk 6.508.282,- € volt…
Következnek a járulékos szervezeteink költségvetései. A Gúta Service költségvetési terve a jövő évre 642 280 €, melyből a várostól kért járulék magassága 489 280 €. A következő a kultúrház, a jövő évi tervezet 223 110 €, ebből a várostól kért járulék 172 000€. Ebben az esetben megkérdeztük az igazgatót, hogy az állami, külföldi vagy megyei pályázatok hogy alakultak és hogy látja tudnak-e idén pályázni majd (mivel több helyen már ki vannak írva a pályázatok ugye). Továbbá arra kértem, hogy a következő évi vásári program tervezésébe avassa be az idegenforgalmi bizottságot is. Mayer János válaszában elmondta, hogy már Janurában, legkésőbb Februárban kell szerződéseket aláírni az előadókkal. Az idei vásár után végeztünk egy netes felmérést, hogy a gútaiak mivel mennyire voltak megelégedve, illetve mit szeretnének változtatni a vásáron. Még ezzel a kiértékeléssel adósok vagyunk, Januárban publikáljuk is. Majd ennek tükrében próbálunk a jövő évi vásári szervezésben változásokat szorgalmazni.
A következő pontunk a város tervezett költségvetése a jövő évre. Orem Klára terjeszti be természetesen ezt is, úgy fogalmaz óvatos, de kiegyensúlyozott a tervezet:
Mint a fenti táblázatból látszik magasabb bevételekkel számolnak mint idén, ez a nyertes reciklációs pályázat miatt van.
Hát itt volt egy órás vélemémnycsere, némi indulattal töltve, destruktívan és konstruktívan megfogalmazva. Nézzétek meg a TVben, megéri! Pár kulcsszó: “kijavítom magam, nem kampány lesz jövőre, hanem már kampány van“, “a vita kedvéért vitatkozunk“.
Következnek az elvégzett városi fejlesztések beszámolói. Az alplgármester számol be az elvégzett beruházásokró, munkálatokról. A teljes dokumentumot ITT találjátok. Majd Halász László osztályvezető tart prezentációt az elvégzett közvilágítás rekonstrukcióról. Röviden a frakciónk nevében hozzászóltam a témához, mivel fontosnak tartottam közölni, hogy a közvilágítás rekonstrukciója után évi min. 10.000€ fejlesztés van tervezve (ezt kértük az elbírálás során már). Ez azt jelenti, hogy oda ahol szükséges fogunk még plusz lámpákat telepíteni. Továbbá azt is kértem, hogy Csergőben, legalább az egész évben lakott területeken, telepítsünk további lámpákat a most leszerelt alacsonyabb fogyasztású lámpatestekből. Az RREHaCR bizottság, ez esetben energetikai bizottság, jövő évi tervére is rámutattam: az összes városi tulajdonú középületünk beltéri megvilágításának komplex rekonstrukcióját szorgalmazzuk. Az iskolákban a táblák előtt olyan fény legyen amilyen kell, a sportcsarnokot fele energiából jobban meg tudjuk világítani etc. Végezetül pedig a Déli zónában most fektetunk ezt azt, vajon az egyik fontos mérnöki részlet is beépítésre kerül: digitális kábel TV vagy optikai internet? Hasznos volna most elhelyezni a szükséges vezetékeket, ne akkor kelljen újra ásni mikor már kolaudálna valaki…
Következő pontunk, amit minden évben tárgyal a testület, a polgármester fizetésének változása. Az idei javaslatban szerepel 8% emelés és az alpolgármester egy havi “prémiumának” kifizetése is. Németh Iveta elmondja, hogy környékbeli polgármesterek fizetése is ezen a szinten mozog, az a véleménye hogy történtek ugyan dolgok, de többek közt a Gúta service is pályázhatott volna most is ha nem 50% lett volna az önrész, így ez nem a polgármester érdeme. Tudom, hogy az a véleményetek, hogy nem a ti dolgotok munkahelyek teremtése, de ebben az irányban sem történt semmi. Továbbá szerintem a polgármesternek mindig toppon kell lennie, nem fordulhat elő hogy valakit nem fogad. Több esetben önállő döntéseket kellene hoznod...épp ezért nem támogatom az emelést. Az alpolgármester asszony fizetésével kapcsolatban pedig szeretném megkérni, hogy akkor a városi hivatal alkalmazottai is ugyanígy legyenek jutalmazva. Én úgy érzem most hallottuk az egyik legütősebb kampánybeszédét Ivetának. No nem egyhangúan, de a javaslat átmegy:
Margóra: az alpolgármester nem kaphatott 6 éve semmilyen plusz jutalékot, mert nert így van a rendeletünkben, ezért javasoltak most először ilyet.
Az ülés végére maradt a főellenőr szzerződése, illetve Gúta és Tardoskedd szerződése. Itt arról van szó, hogy a főellenőr végezhet munkát itt is és ott is. A szavazás hajszál híján átmegy, 8-3-3 arányban. Itt épp Iveta igen szavazata segített ehhez. Igaz érvek és vita nélkül szavaztunk, de aki tartózkodott vagy ellene volt az tudja, hogy ez így nem teljesen kerek. Hiszen két hónapja emeltük meg teljes munkaidőre a félnapos szerződést a főellenőrnek, ugye közben újra választás is volt, ahol épp Ferencz Laci erre a helyzetre vonatkozó kérdésre válaszolta a polgármester: “a teljes munkaviszony teljes embert kíván“. Semmi személyes, csak nem kerek szerintünk a 150%os úvezok…
Itt a vége mára…
Boldog Karácsonyt mindenkinek!