Gúta legjobb sportolóinak kiértékelése: Elismerni és megbecsülni!
Gútán komoly hagyományokkal bír az év a legjobb sportolóink kiértékelése. Az idei évben se volt ez másképp. Március 18- án a városi kultúrházban egy ünnepélyes díjátadó keretein belül jutalmaztuk a 2015-ös év legjobbjait. Mielőtt kitérnénk a részletekre, eredményekre engedjék meg, hogy bemutassam az egész hátterét és a lebonyolítási rendszert.
Ahogy pénteken a helyszínen is elmondtam Gúta kivételes helyzetben van. Már évek óta több sportágban az ország legjobbjai között tartanak minket számon, sok esetben nagyvárosok csapatait utasítjuk magunk mögé, akik jóval ideálisabb körülmények között dolgozhatnak, készülhetnek vagy akár komolyabb anyagi háttérrel rendelkeznek. Ezért büszkének kell lennünk sportolóinkra és személy szerint én is büszke vagyok, hogy részese és segítője lehetek a gútai sportéletnek.
A kiértékelés lebonyolítását Gúta város önkormányzata mellett működő Sport és Ifjúságnevelés Bizottság (továbbiakban Sportbizottság) végzi. Minden, ami a szervezéssel kapcsolatos ehhez a bizottsághoz köthető, a kiadásokat a városi költségvetésből fedezzük (az idei évben 700 EUR-ból gazdálkodtunk).
Két korosztályban értékeltük sportolóinkat, mégpedig 15 év alatti és 15 év feletti korosztály. Ezenkívül díjaztuk a város legjobb sportcsapatait (sorrend meghatározásával). Az egyéni sportolóknál idén először új értékelési formát vezettünk be, mivel nehéz összehasonlítani az egyes sportágakban elért eredményeket. Az új rendszer előnye, hogy nem feltétlenül kell sorrendet meghatároznunk két egyén két kiemelkedő eredménye között. Idén először arany, ezüst és bronz sávba soroltuk a sportolókat. Véleményem szerint sikerült igazságosabb értékelést felállítanunk, mellyel csökkent a feszültség a sportklubok között. Fontos, hogy büszkék tudjunk lenni egymás eredményeire.
A jövőben mindenképp el kell gondolkodnunk egy új különdíj létrehozásán. A jelenlegi kiírás alapján gutai csapatban versenyzők vannak csak kiértékelve. Viszont egyre több olyan fiatal van, aki olyan sportot választott, amely városunkban nem található meg. Fontos hogy tudják és jelezzük feléjük: BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK. Mindenképp ők is pozitív példaképei közösségünknek.
Február elején bekértük a kluboktól a nevezéseket. Minden klub korosztályonként 3 versenyzőt és egy csapatot nevezhetett… természetesen, ha sok kiemelkedő versenyző volt az adott klubban lehetővé tettük akár egy negyedik versenyző nevezését is. A Sportbizottság tagja március elsejei ülésén értékelték a sportolók 2015-ös teljesítményét és besorolták őket az egyes sávokba.
Ezt követően kezdődött a gála szervezése. Minden bizottsági tag aktívan részt vett a szervezésben. Célom egy nagy presztízsű rendezvény létrehozása, ahol a sportolok büszkék egymás eredményeire, büszkék arra, hogy sikeresek és hogy gútaiak . Már tavaly elkezdtük a rendezvény arculatát fejleszteni, idén ezen az úton haladtunk tovább. Nehéz felsorolni mennyi változást eszközöltünk a tavalyi évhez képest. Új tanácsadókat vontunk be a szervezésbe Forgács Attila és Miklós Laci révén, akik helyes meglátásaikkal, ötleteikkel javították az egész színvonalát és öszképét. Ferenczi Kornélnak köszönhetően fénytechnikán tudtunk javítani, Berecz Dávid a zenére és a prezentáció vetítésére ügyelt.
Pénteken délután 17:00 kor kezdtünk, jelenlétével megtisztelt bennünket Horváth Árpád polgármester, Koczkás Beáta alpolgármester és Finta Zoltán hivatalvezető. Öröm volt számomra, hogy évről évre többen vagyunk a nézőtéren is. A rendezvény zökkenőmentesen zajlott (kisebb technikai problémák adódtak, kijavításával jövőre foglalkozni fogunk). Az esemény félidejére egy egyedi légtornász bemutatót sikerült leszerveznünk. Szlávy Eszternek és Krajnyák Norbertnek köszönhetően minden jelenlévőnek különleges élményben lehetett része. Szerintem, aki ott volt annak a lélegzete is elállt, a látvány magáért beszélt.
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített a lebonyolításban, nélkületek nem ment volna: Kürti Márti, Forgács Attila, Mikós László, Tóth Péter, Papáček Péter, Kiss Richárd, Máté Zsolt, Kiss Tibor, Decsi Attila, Gőgh Mihály, Navrátil Timi és a kézilabdás csajok, Rigó Anikó, Berecz Dávid, Ferenczi Kornél, Kürti Zsolt, Molnár Ági, Gőgh Ferdinand Hapeko és Lebeco pékség.
Jövőre új tervekkel, új ötletekkel jövünk. Mindenképp szeretnénk az ideitől még jobb, látványosabb eseményt szervezni.
Végezetül pedig szeretnék még egyszer a kiértékelt sportolóknak gratulálni, igazán kitettek magukért 2015-ben is. Szeretném köszönni mindenkinek, aki az elmúlt évben hozzájárult ezen kiváló sportsikerek eléréséhez és bízom benne, hogy hasonlóan eredményes év áll előttünk.
Fűri Gábor felvételei (kattintással elérhető)
KárpátyErnő